Csak három fiatal marad Érden

Szabó Edina, az ÉRD női kézilabda csapatának vezetőedzője adott interjút az Érd FM 101.3 megújult reggeli műsorában, a Bundáskenyérben, melyben elmondta, a következő szezonra jelenleg három – fiatal – játékosa marad a felnőtt NB I-es csapatnak.

Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorának interjúja Szabó Edinával, az ÉRD vezetőedzőjével:
 

Mint ismert, a Magyar Kézilabda Szövetség eredményhirdetés nélkül befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as szezont, melyben az ÉRD – kevesebb lejátszott mérkőzés miatt – hatodik lett a Vác mögött. Az MKSZ viszont nem hirdetett helyezéseket, ennek köszönhetően pedig a nemzetközi kupában való indulás jogát is megszerezték az érdiek, hiszen ezt a 2018/2019-es idény alapján határozta meg a szövetség.

Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője kiemelte, büszkék rá, hogy idén már nyolcadik éve szerepeltek a nemzetközi porondon.

Arra a kérdésre, van-e arra esély, hogy elindul-e a csapat a nemzetközi kupában, Szabó Edina elmondta, amikor február végén, március elején kiderült, hogy teljesen át kell alakítani a klub költségvetését, akkor a szakmai stáb felajánlotta, hogy mindenféle dolgot lefarag a csapat körül, így az edzőtáborokat, étkezést, stábtagok számát is.

„Ezek között volt az európai kupaszereplés is. Azért mondom, hogy teljesen új a helyzet, hiszen játékos már nincs hozzá abból a csapatból, amivel az indulást terveztük”

– fogalmazott Szabó Edina az Érd FM 101.3 reggeli műsorában.

A játékoskeret változásait érintő kérdés kapcsán a vezetőedző elismerte, hogy a mostani NB I-es keretből szinte mindenki távozik.

„Csak azok a játékosok maradtak, akik a Budaörsben szerepeltek kölcsönben, de ők juniorkorúak még”

– közölte Szabó Edina. A változás miatt az ÉRD idei keretéből a jobbszélső, Király Réka, az átlövő, Landi Gabriella, illetve a beálló, Simon Armilla marad jövőre is a csapatban.

Az eddigi bejelentések alapján Janurik Kinga és Kisfaludy Anett FTC-be igazolásáról lehetett tudni, ám a vezetőedző nem osztotta meg, hol folytatja a többi játékos. „Nem látjuk már érdi színekben Szabó Laurát, aki saját nevelésű játékosunk, de Schatzl Natalie sem marad, Katarina Krpezs-Slezák volt, aki az utolsó pillanatig kivárt, hátha találunk megoldást” – mondta Szabó Edina.

Jelentősen átalakul az ÉRD játékoskerete (fotó: handballerd.hu/Boros Sándor)

Jelentősen átalakul az ÉRD játékoskerete (fotó: handballerd.hu/Boros Sándor)

Hallgatói kérdésre, mely szerint át lehet-e helyezni piaci alapokra Érden a kézilabdát, Szabó Edina elmondta: amikor kiderült, hogy a város részéről stratégiaváltás van, azt ajánlották, hogy legyen egy átmeneti év, amivel át lehet szervezni a klubot piaci alapokra.

„Egyébként is rengeteg ötletünk van, akár egy helyi partnerklub létrehozásával, kicsit bevonva az embereket a klub életébe. Az biztos, hogy ehhez idő és türelem kell. Egyébként ezt az átmeneti évet nem így gondoltam, de ha már így van, akkor pozitív hozzáállással szeretnénk Mariannal, hogy legyen csapat, valamint, hogy az erre szükséges idő meglegyen, hogy a szponzori alapon működtethető klub kialakuljon és megvalósítsák a terveket” – mondta Szabó Edina, hozzátéve, a szakmai stáb szerződéséből még egy év van hátra, melyet kitöltenek.

„Elképesztő kitartás és szeretet köt minket ehhez a klubhoz. Nem is nagyon könnyű, a játékosoknak sem volt könnyű márciusban új klubot keresni, amikor biztosnak érezték ezt és szerettek itt lenni. Mi is így vagyunk ezzel, nekünk sem könnyű munkát találni, de nem félek a jövőtől. Ha van lehetőségünk, a saját elképzelésünk szerint a következő évben azon fogunk dolgozni, hogy a körülményekhez képest a lehető legjobb érdi csapat legyen. Ehhez hozzáteszem, hogy

fiatalokkal dolgozni új kihívás, más jellegű munka, mint amit az elmúlt években végeztünk,

de Mariannal megbeszéltük, hogy állunk elébe” – fogalmazott Szabó Edina.

Az ÉRD 2019/2020-as szezonbeli NB I-es keretéből a következő idényre már csak az idén kettős engedéllyel Budaörsön is szereplő Király Réka, Landi Gabriella, Simon Armilla hármas marad meg, Janurik és Kisfaludy FTC-be szerződése mellett Bízik Réka, Julie Foggea, Gávai Szonja, Markéta Jerábková, Kiss Nikoletta, Jovana Kovacsevics, Krpezs-Slezák Katarina, Jelena Lavko, Schatzl Natalie, Szabó Laura, Termány Rita és Tóth Gabriella is máshol folytatja pályafutását, míg a 2012-es évben a világ legjobb kézilabdázójának választott Alexandra do Nascimento visszavonul.

Forrás: erdmost.hu

Támogatóink

Médiapartnereink