Bronzérmet szereztek U11-es lányaink a DKKA Őszi Tornáján

2017. szeptember 10-én a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia szervezésében került sor a hatcsapatos tornára, melyen U11-es lányaink a 3. helyet szerezték meg. 

Az „A” csoportban a DKKA és a Farkasvár DSE voltak lányaink ellenfelei, míg a „B” csoportban a Dunapent NKSE, a Budaörs, és a Szekszárdi FKGC küzdöttek a továbbjutásért. Az aranyérmes Budaörs, és az ezüstérmes Farkas DSE mögött lányaink szerezték meg a bronzérmet. A harmadik hely mellett két különdíjnak is örülhettünk, hiszen U11-es csapatunk hálóőre, Szilágyi Panna lett a legjobb kapus, míg együttesünk irányítóját, Tóth Violettát választották a torna legjobb játékosának.

Edzői szemmel: „ A védekezésünk remek volt az egész tornán. A második mérkőzésünket sajnos elrontottuk, így nem jutottunk be a döntőbe, de a bronzérmet megszereztük, aminek nagyon örülök. A támadásban még javítanunk kell, de azt gondolom, hogy ez a torna remekül szolgálta a felkészülésünket a két hét múlva kezdődő bajnokságra. Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel, és büszke vagyok a lányaimra.” – Kemény Andrea

Gratulálunk az elért eredményekhez, hajrá ÉRD!

Eredmények:

ÉRD – DKKA 10:6 (6:3)

ÉRD: Báldy R., Báldy Zs., Bódi, Tóth 1, Bognár, Nagy 1, Lázár, Gál, Kapu 7, Kasza, Majos-Marozsán, Tóth, Kis, Szilágyi 1, Fuchs, Kristóf

DKKA: László, Török P. 3, Tóth, Somogyi 1, Végh, Kapusi 1, Mankovics, Rajcsányi, Bécsi, Török T., Klopcsik, Nagy 1, Polányi, Berényi, Kovács

 

ÉRD – Farkasvár DSE 7:19 (2:6)

ÉRD: Báldy R., Báldy Zs. 1, Bódi, Tóth 1, Bognár, Nagy, Lázár, Gál, Kapu 3, Kasza, Majos-Marozsán, Tóth 2, Kis, Szilágyi, Fuchs, Kristóf

Farkasvár DSE: Andruskó D., Kanyó, Csák 1, Czifrik S. 3, Czifrik V. 3, Farkas, Andruskó Cs., Deák 1, Köck 1, Décsei 4

 

ÉRD – Szekszárdi FGKC 14:9 (9:0)

ÉRD: Báldy R., Báldy Zs. 1, Bódi, Tóth 4, Bognár 1, Nagy, Lázár, Gál 1, Kapu 5, Kasza, Majos-Marozsán 1, Tóth 1, Kis, Szilágyi, Fuchs, Kristóf

Szekszárdi FGKC: Fekete, Sárossy, Pegler 1, Péti, Szalai, Barabás, Patai 2, Andorka, Csorba 4, Csizmadia 1, Kepics 1, Boros, Horváth

 

Támogatóink

Médiapartnereink