Az ÉRD győri vendégjátékával indul az új szezon

A női kézilabda NB I harmadik fordulójából előrehozott Győri Audi ETO KC–ÉRD mérkőzéssel veszi kezdetét az élvonal 2020/21-es idénye szeptember 1-jén 18 órakor az Audi Arénában.

Változott és várhatóan még változni is fog a női kézilabda NB I menetrendje, hiszen a Profi Liga elnöke, Balássi Imre a napokban azt nyilatkozta a Sport Tv Kézivezérlés című műsorában, hogy sűrítik a női és férfi bajnokságok menetrendjét. A Magyar Kézilabda Szövetség felvetése szerint az idény mérkőzéseinek nagy részét decemberig szeretnék lebonyolítani – erre a koronavírus-járvány és az esetleges későbbi szigorítások miatt van szükség.

A mérkőzéseket jelen állás szerint nézők is látogathatják, ráadásul a szövetség, a Profi Liga és a csapatok közös célja, hogy a tavalyi idénnyel ellentétben minden mérkőzést lejátszanak és bajnokot lehessen hirdetni.

Balássi Imre a menetrend sűrítésével kapcsolatban megjegyezte, a pontos menetrendet minél gyorsabban ki kell dolgoznia a versenybizottságnak, ezt követően módosítható a 2020/21-es versenykiírás.

A sűrítés egyébként jelentősen megnehezíti mind a nemzetközi porondon szereplő csapatok dolgát, mind a kiesés elől menekülőkét. Előbbiek ugyanis a Bajnokok Ligája és Európa Liga mérkőzések miatt nehezen tudnának még több bajnokit letudni, míg utóbbiaknak alacsonyabb létszámú keretük miatt jelenthet nehézséget a rendszeres pályára lépés.

Női kézilabda NB I, 3. fordulóból előrehozott mérkőzés
09.01., 18.00:
 Győri Audi ETO KC–ÉRD

Forrás: erdmost.hu Domonkos Bálint

Támogatóink

Médiapartnereink