Az első találkozás az idei csapattal

A délelőtti hivatalos sajtóbemutató után, péntek délután bemutatóedzés keretében ismerkedhettek meg szurkolóink a 2014/15-ös szezon  ÉRD csapatával, közöttük az újonnan érkező játékosainkkal is.
 
A tavályi évben - a Gidófalvy Attila által szerzett - a szurkolók körében igen népszerű ÉRD Indulóval vette kezdetét a rendhagyó, nyilvános edzés. Tekauer Norbert klubelnök köszöntötte a rossz idő ellenére az ÉRD Arénába kilátogató közel 300 ÉRD szurkolót. Röviden ismertette a következő szezonra kitűzött célokat. Elmondta, hogy a magyar mezőnyben továbbra is szeretnénk a legjobbak között maradni, és a nemzetközi porondon az EHF kupában minél előkelőbb helyen végezni. A klubelnök a saját hitvallását is megosztotta a közönséggel, miszerint az eddig elért, és  a jövőben kitűzött célok elérésének kulcsa az, hogy magunkkal szemben magas elvárásokat támasztunk és megteszünk mindent azok maradéktalan végrehajtásáért. Mindenki azon a poszton, pozícióban, amit a csapatban, vagy az azt segítő stábban betölt.   Ezt követően átadta a szót Szabó Edina vezetőedzőnek, aki megköszönte a szurkolók támogatását és röviden elmondta az új játékosok igazolásának szempontjait. Kiemelte, hogy az utánpótlásból felkerülő fiatalokra nagyon számít, bízik bennük és azt gondolja, hogy egy ilyen fiatal klubnak az, hogy már saját nevelésű játékosokat is be tud kapcsolni a felnőtt csapat munkájába nagy siker, és bíztató a jövőre nézve!   Klubelnökünk bemutatta a játékosokat. Először a legfiatalabbakat szólította. Takács Kitti (balszélső), Nick Viktória (átlövő), akik junior korúként lehetőséget kapnak idén a felnőtt keretben a bizonyításra, valamint Mester Nóra (beálló), aki már az előző szezon tavaszától a felnőtt csapattal készül. A három ifjúsági korú játékos Kocsis Viktória (irányító), Győri Barbara (kapus), Szabó Laura (beálló) szintén részt vesz a felnőtt csapat munkájában. A fiatalok után egyenként szólította a csapat többi tagját is, kapusainkat és mezőnyjátékosainkat. A sors úgy hozta, hogy a mezőnyjátékosok között növekvő sorszám szerint is az újonnan érkező játékosok kerültek a bemutatás végére. Mariama Signaté (átlövő), 24-es, Ekaterina Kostiukova (jobbszélső) 30-as, Katarina Krpez (jobbszélső) 33-as mezben szerepel csapatunkban.      A bemutatás után Szabó Edina vezetőedző ismertette a bemutatóedzés menetét, és a végrehajtandó feladatokat. Zenei aláfestéssel tarkítva megkezdték lányaink a bemelegítést. A zenés 'antré' után néhány 'proprio' (sérülésmegelőző) gyakorlatot végeztek erősítő feladatokkal kiegészítve, majd egy érintős kézilabda játék következett, amelyben először a 'zöldek' nyertek. A páros ügyességi és labdakezelési feladatok alatt Rácz Marianne kapusedző bemelegítette a kapusokat, ezután a játékosok már kapura lövéseket gyakoroltak, majd a posztonkénti feladatok végrehajtására került sor. Az edzés végén követlezett a játék visszavágója, amiben labdaleütés nélkül, passzokkal kellett a két csapatnak megtalálni a helyzeteket, és két kézzel bedobni a labdát a kapuba. Ebben a játékban ezúttal a 'narancssárgák' voltak a jobbak.      A közönség elégedett volt a lányok munkájával. Egy - egy szépen kivitelezett gyakorlatot, bedobott gólt most is dudaszóval, tapssal jutalmaztak az 'Orange Dragons' fanatikusok. Könnyű dolguk volt, mert mindegyik gyakorlatsor, vagy játék végét az ÉRD nyerte...      A jó hangulatban lezajlott nyilvános edzést követően a játékosaink és szurkolóink kötetlen beszélgetéssel, ismerkedéssel, közös fotózással zárták a szezon első edzését!    Galéria: www.handballerd.hu/galeriatartalom.php?galeriaID=175    

Támogatóink

Médiapartnereink